A világítótorony

Természetesen mindenkiért.

Az itteni látnivalók inkább a katalógus készítés elve alapján gyűjtik az egyes helyeket, mintsem a teljeskörű, a részletes tájékoztatására törekednének! A mellékelt linkek segítenek, hogy tovább indulhass.

  Olvasd el a tájékoztató tudnivalókat is (5.1. pont)!

5.4. Londoni Múzeumok (belépődíj ellenében látogathatóak)

The Monument (Sir Christopher Wren tervei alapján készült „Az emlékmű” az 1666-os Nagy Tűznek állít emléket. 1667-ben épült. A 2009-ben felújított épület különlegessége, h 202 láb magas. Vagyis ha elfektetnénk az emlékművet, éppen ahhoz az egykori pékműhelyhez érne, ahol a tűz 1666-ban kitört és közel 1 hétig lobogott. Akkoriban a tűz fél Londont elpusztította és tette földönfutóvá sok százezer lakost. Ez a világ legrégebbi ilyen méretű kőoszlopa.) Belépődíja 3 font / 1 font Cím: Monument StreetEC3 Metró: Monument http://www.londonpass.com/attMonument.asp

Musical Museum (A mechanikus hangszerek történetét bemutató 90 perces hangfelvétellel kísért tárlaton megismerheted a világ hangszereit a Wurlitzer mozizongorától a Steinway's Duo-Art zongoráig, mindegyik hangszer megszólaltat valamilyen dallamot ritmust, így zenei élményben is lehet részed.) Belépődíj: 8 font + fülhallgató 3 font Cím: 368 High Street Brentford Middlesex Metró: South Ealing majd 65 busz vagy Gunnesbury és 237 busz http://www.musicalmuseum.co.uk/page34.html

Garden Museum (A kertmúzeum az angol kerteket és a kertészkedést ünnepli tárlatával, amelyet John Tradescant és fia emlékére állítottak, akik Duke of Buckingham és Charles I. szolgálatában állottak, s rengeteg növényt hoztak amerikai és európai utazásaikból a királyi ház és a mára ár csodált angol kertművelés dicsőségére.) Belépődíj: 6 font, Cím: Lambeth Palace Road SE1 a St Mary at Lambeth Church épülete mellett (A Lambeth Palace mögötti bejárat) Metró: Victoria, Waterloo http://www.gardenmuseum.org.uk/aboutthemuseum/

London Guards Museum (A királyi testőrséget és a londoni hadsereget mutatja be ez a múzeum.) Belépődíja: 3 font Cím: Weelington Baracks, Birdcage walk SW1 Metró: St. James Park http://www.londonpass.com/attGuardsMuseum.asp

Tower Bridge exhibition (A Temze utolsó hídja a tenger előtt a Tower híd. Építéséről és műszaki szerkezetéről is kaphatsz tájékoztatást a kiállításon és természetesen felmehetsz a híd felső részébe is!) Belépődíjak: 7 font / 3 font Cím: London SE1 Metró: Tower Hill http://www.londonpass.com/attTowerBridgeExhibition.asp

Wellington Arch (Belülről is megtekinthető a különleges építmény) Belépődíjak 3,50 font és 1,80 font Cím: Hyde Park Corner Metró: Hyde Park Corner http://www.londonpass.com/attWellingtonArch.asp

BAPS Shri Swaminarayan (Igazi keleti gyöngyszem London szívében ez az egzotikus hindu épület, amely építészeti csodának számít az indiai művészetek és hagyományok megjelenítésével. London egyik legfontosabb indiai múzeuma és a legnagyobb hindu szentély indián kívül) Belépődíja: 2 font / 1,50 font Cím: 105-119 Brentfield Road Neasden NW10, Metró: Neasden http://www.londonpass.com/attShriSwaminarayanMandir.asp

British Music Experience (A zene múzeum az elmúlt 60 év zenei kínálatát bemutató interaktív kiállítás. A jazztől a popig közel 600 emléken keresztül emlékezhetsz vissza a zene „történetére” a Beatles, Led Zeppelin, David Bowie és még további 100 együttes és szólista bemutatásának segítségével. Játszhatsz gitáron, dobolhatsz, énekelhetsz és a helyi stúdióban felvételt is készíthetsz. Végigjárhatod a brit zenei térképet és a különleges idővonalon is járhatsz a zenei stílusok között.) Belépődíj: 15 font / 12 font Cím: The O2 Capsula, Greenwich Peninsula SE10 0DX Metró: North Greenwich http://www.londonpass.com/attBritishMusicExperience.asp

Cabaret Mechanical Theatre Museum (70 autómata modell kiállítása. Ezek az elmúlt évtizedek során készültek. Ezen mechanikus játékoknál mindenféle megtörténhet egy gomb megnyomásával egy sarok elfordításával.) Belépődíj van, Cím: Unit 15 , 95 Wilton Road London, SW1V 1BZ http://www.cabaret.co.uk/

Madame Tussauds London (A több mint 200 éves világhírű panoptikumban azok kapnak helyet akik híresek. Általában azok nézik meg, akik nem híresek. S ha sétálgatsz a híresek között, bizony annyira élethű alkotásokkal találkozhatsz, h időnként rá is köszönsz egynéhány viaszfigurára. Több száz híres embert láthatsz varázslatos alkotásokban. Madame Tussaud 1770-ben Párizsban tanult viaszfigura készítést és a francia királyi udvarban kellett az elhunyt királyi családtagok maszkjait elkészítenie. A 19. század elején Angliába érkezett kisebb bemutatóval. S onnan már csak egy ugrás volt a népszerűségének elindulása. A jelenlegi helyére az állandóan fejlődő és változó kiállítás 1884-ben költözött.) Belépődíj 28 font / 24 font. Családi belépő: 99 font (Figyelem többféle belépőjegy konstrukció van, lásd a linket) Cím: Marylebone Road NW1 5LR, Metró: Baker Street esetleg Regent's Park

http://www.madametussauds.com/London/PlanYourVisit/GettingHere/Default.aspx

http://www.madametussauds.com/London/BuyTickets/Tickets/Default.aspx

London Transport Museum (Közlekedési Múzeum. Élettel teli bemutatók mutatják be a nagyváros közlekedését és a világváros kulturális és szociográfiai fejlődésének történetét az 1800-as évektől elindulva. Kiemelten az ikonnak számító piros emeletes busztól, az első gőzös metrószerelvényen át az állomások tábláin és régi jegyeken keresztül az 1890-es első elektromos vonatig. Tele van a kiállítás interaktív játék lehetőséggel a vonatokon és a valódi buszokon. A mai közlekedési múzeum a régi virágpiac helyén található. Az élő szereplőkön és tárgyakon kívül filmek és videóbejátszások segítik az elmélyülést a közlekedés világában.) Belépődíja: 10 font Cím: Covent Garden Piazza WC2E 7BB Metró: Covent Garden http://www.londonpass.com/attLondonTransportMuseum.asp

Cartoon Museum (Képregény múzeum. Az 1800-as évektől napjainkig terjedő időszak 900 rajzos kiadványán keresztül mutatja be ezt a gyerekek által közkedvelt nyomtatvány formát a múzeum. ) Belépődíja: 5 font Cím: 35 Little Russell Street WC1A 2HH Metró: Holborn vagy Totenham Court Road http://www.londonpass.com/attCartoonMuseum.asp

Pollock's Toy Museum (Ez a játékmúzeum nevét a játékszínházakat festő Pollockról kapta. 1956-ban nyílt és a hagyományos színház előtt teszi tiszteletét. Ez a játék vagy papírszínház főleg az 1800-as években volt nagy divat. Különleges kivágható ragasztható színházak voltak ezek, amik egyike másika nagy részletességgel ábrázolta a valódi színházat a kis maketteken. Ezen a kiállításon egyedülállóan gyűjtötték össze a papírszínházakat, színpadokat, színészeket alakító bábokat és díszleteket.) Belépődíja: 5 font / 2 font Cím: 1 Scala Street W1 Metró: Goodge Street http://www.londonpass.com/attPollocksToyMuseum.asp

London Bridge Experience and Tombs (Londoni katakombák. Két részből álló különleges múzeum. Az egyik részben a London híd történetét mutatják be a druidáktól, a vikingeken és a rómaiakon keresztül a Viktoriánus korig. Ha bátor vagy akkor beléphetsz a második részbe ahol a londoni sírokat találhatod a halálból visszatért vagy véres jeleneteket bemutató tárlókon keresztül. Gyerekeknek védőangyal túrát tartanak ahol szintén bemutatják a londoni sírokat, de megkímélik őket a félelmetes részektől.) Belépődíj: 21,95 font / 16,95 font Cím: 2-4 Tooley Street SE1 2PF Metró: London Bridge http://www.londonpass.com/attLondonBridgeExperience.asp

London Canal Museum (Az egykor gazdaságilag és kereskedelmileg igazán lényeges londoni csatornákat mutatja be ez a múzeum. Megismerhető a vízen lakó és dolgozók élete és egy hajó belsejét is megtekintheted.) Belépődíja: 3 font / 1,5 font Cím: 12/13 New Wharf Road N, Metró Kings Cross http://www.londonpass.com/attLondonCanalMuseum.asp

Bethnal Green Museum of Childhood (A gyermekkor múzeuma. Pici, múzeum amely remek babaház gyűjteménnyel rendelkezik, Viktória királynőnél idősebb babákat láthatunk ott és rengeteg bábot, vonatot és játékmackót. A 19. századi optikai játékok bemutatják milyen látványtrükkökre voltak képesek. Láthatók még mini színházak. A kiállítás mellett játékbolt és gyerek játszósarok is található.) Belépődíj van! Cím: Cambridge Heath Road, E2 Metró: Bethnal Green

London Toy and Model Museum (Játék és modell múzeum. A fémjátékoktól a játékrobotokon keresztül repülőmodelleken át a csodálatos babagyűjteményig mindenféle érdekesség található ezen a kiállításon. Egy 1925-ös játékmasina is működő állapotban megtekinthető. Ha a múzeum boltjában veszel régi pénzt akkor egy régi játékgépbe dobd be és meglásd mi lesz. ) Belépődíj van ! Cím: 21-23 Craven Hill, W2 Metró: Queensway, Paddington

Fan Museum in Greenwich (Legyezőmúzeum. Az 1720-ban épített épület és berendezéseik korhű hátteret adnak ennek a különleges kiállításnak amiben a legyező történetét és mindenféle részleteket ismerhetünk meg a hölgyek körében egykor népszerű és elmaradhatatlan kiegészítőről.) Belépődíj: 4 font / 3 font Cím: 12 Crooms Hill Greenwich SE10 , metró: Greenwich, Metró: http://www.londonpass.com/attFanMuseum.asp

Wimbledon Lawn Tennis Museum (A nevet mindenki ismeri. Ám a történetének ismerete bizonyára kiegészítésre szorul. Ezen a kiállításon megismerhetjük a technika segítségével, h a 80-as években milyen volt egy férfi öltöző, hogyan alakult az ütők és a labdák fejlődéstörténete. Híres tenisz csillagok életnagyságú modelljei is megtekinthetők. John McEnroe interaktív idegenvezetése segítségével végigkalauzol bennünket az egyébként civilektől elzárt területeken. Az 1800-as évektől napjainkig bemutatott teniszütők és más relikviák is izgalmasak lehetnek a sportbarátok körében. A helyi könyvtárban tenisz könyvek és újságok lapozhatók. ) Belépődíja: 10 font / 5,50 font Cím: Church Road Wimbledon SW19 5AE Metró: Wimbledon http://www.londonpass.com/attWimbledonLawnTennis.asp

Händel House (A neves zeneszerző itt élt 1723-1759 között. Ebben a házban élt, amikor szerezte híres Tűzijáték zenéjét és a Messiást is. A múzeum bemutatja a zeneszerző mester életét és munkásságát.) Belépődíja: 5 font / 2 font Cím: 25 Brook Street W1 Metró: Bond Street http://www.londonpass.com/attHandelHouseMuseum.asp

The London Motor Museum (Személygépkocsi múzeum. Az autó szerelmeseinek első számú helye. Amerikai autómárka klasszikusokkal találkozhatsz megismerve az első autózás technikai hátterét, továbbá az 1930-as, 50-es, 60-as és 70-es évekből különleges járműveket nézhetsz meg, amelyek ma már szinte feledésbe merülnek. Feltuningolt és luxus járművek is megtalálhatók.) Belépődíja: 10 font / 5 font Cím: 3 Nestles Avenue, Hayes, Middlesex UB3 4SB BR: Hayes and Harlington Rail http://www.londonpass.com/attLondonMotorMuseum.asp

Bank of England Museum (Az Angol Bank épületében található múzeum az 1694-ben nyílt bank történetét mutatja be napjainkig. A bankjegyektől a kézi kiállítású pénzhelyettesítő okmányokig a régi bankpultokon át még sok banki eszközt láthatsz ott. Videón keresztül bemutatják a bank mai működését és megismerkedhet a látogató a dealerek munkájával is.) Belépődíj van! Cím: Bartholomew Lane, Threadneedle Street, EC2 Metró: Bank http://www.bankofengland.co.uk/education/museum/index.htm

The Old Operating Theatre Museum and Herb Garret (Régi Műtős Múzeum és Gyógynövény tárló. London különleges múzeumainak egyike. A St Thomas Church-ben található ez az orvostudományokat és eszközöket bemutató kiállítás.) Belépődíja: 5,80 font / 3,25 font Cím: 9a St Thomas's Street SE1 Metró: London Bridge http://www.londonpass.com/att-old-operating-theatre.asp

Foundling Museum (Árvamúzeum. A Múzeum épülete az első árvaház volt, amely bezárása előtt 27.000 gyermeknek adott otthont. Azóta a múzeum a gyerekek sanyarú körülményeit és különleges művészeti munkáikat gyűjtötte össze és mutatja be. Megismerhetjük szociológiai hátterét és az árvaságra jutott gyerekek sorsát. Betekinthetünk abba, h mi vezet el valakit arra, h elhagyja gyermekét. A múzeum alapítója kora művésze alkotásait ajánlotta fel a múzeum létrehozásáért. Rendkívül gyermekbarát múzeum és London legnagyobb gyermekparkjára néznek ablakai.) Belépődíja 7,50 font. Cím: 40 Brunswick Square WC1N 1AZ Metró: Russell Square http://www.londonpass.com/attFoundlingMuseum.asp

Design Museum London (A mai kortárs művészetek sokféle ágát és fajtáját bemutató kiállítás a grafikáktól a bútorokon át az építészetig szinte mindent felölel.) Belépődíja: 8,50 font / 5 font Cím: Shad Thames SE1 2YD Metró: Bermondsey v London Bridge http://www.londonpass.com/attDesignMuseum.asp

Museum of Brands Packaging and Advertising (Céges márkák, csomagolás és hirdetés múzeuma. 12.000 eredeti ház körül található háztartási eszköz és apróság valamint céges márkák, játékok, édességek, divat, poszterek és újságok találhatók itt.) Belépődíja: 6,50 font / 2,25 font Cím: 2 Colville Mews, Lonsdale Road, Notting Hill W11 2AR Metró: Westburne Park, Ladbroke Grove http://www.londonpass.com/attMuseumOfBrands.asp

HMS Belfast csatahajó (1939 augusztusától került a haditengerészet kötelékébe és a következő hónapban már a háborúban harcolt) Belépődíj:12,95 font Cím: Temze Morgans Lane, Tooley Street SE1, Metró: London Bridge http://www.londonpass.com/attHmsBelfast.asp

Firepower Royal Artillery Museum (Fegyvermúzeum) Belépődíja 5 font / 2,50 font Cím: Woolwich Se 18 6 ST BR Woolwich http://www.londonpass.com/attFirepowerRoyalArtilleryMuseum.asp

Twickenham World Rugby Museum and Stadium. (Rugby múzeum. A név magáért beszél. 1996 óta várja az érdeklődőket ez a sport történetét bemutató különleges relikviákat felvonultató kiállítás.) Belépődíj: 14 font / 8 font Cím: Reugby Road Twickenham TW1 1DZ BR Twickenham Rail http://www.londonpass.com/attMuseumOfRugby.asp

Winston Churchill's Britain at war Experience (Drámai és élethű jeleneteken keresztül mutatja be ez a kiállítás,h milyen lehetett az angoloknak átélni a németek támadását a II. világháború idején) Belépődíj: 12,95 font / 5,50 font Cím: 64-66 Tooley Street SE1 Metró: London Bridge http://www.londonpass.com/attBritainAtWarExperience.asp

Imperial War Museum London (Az első világháborútól napjainkig tartó csatákat bemutató összefoglaló kiállítás. Beleértve a második világháborús német hadsereg erősödésének folyamatának fokozatait felvonultató tárlatok és fegyverfajtákat szem elé helyező terek.) Belépődíja: 4,95 font / 2,50 font Cím: Lambeth Road, SE1 6HZ Metró: Elephant and Castle http://www.londonpass.com/attImperialWarMuseum.asp

Churchill War Rooms (A híres angol 90 évnyi élettörténetét mutatja be 5 fejezetben) Belépődíja: 12.95 font Cím: Clive steps , King Charles Street SW1A 2AQ Metró: Westminster http://www.londonpass.com/cabinetwarrooms.asp

Household Cavalry Museum Horse Guards (Udvari Testőrség Múzeum. A múzeum egyedien mutatja be az Udvari Testőrség munkájának színfalak mögötti titkait. Megismerhetjük a Királynő Testőrségének feladatát is.) Belépődíja: 6 font / 4 font Cím: Whitehall SW1A 2AX, Metró: Embankment http://www.londonpass.com/attHouseholdCavalryMuseum.asp

Royal Air Force Museum (A Királyi Légierő 160 repülőgépét tekintheted meg ezen az impozáns bemutatón. Egy interaktív részen mindenhez hozzá lehet nyúlni és ki lehet próbálni) Belépődíja: 2,75 font http://www.londonpass.com/attRoyalAirForceMuseum.asp

A Világítótorony Copyright

A Világítótorony Copyright



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 13
Heti: 88
Havi: 522
Össz.: 196 775

Látogatottság növelés
Oldal: 5.4. Londoni múzeumok (belépődíjasak)
A világítótorony - © 2008 - 2024 - avilagitotorony.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »